2014. május 6.

Mekakucity Actors 04


Új Mekaku epizód.
Bizarr, zavaros, Shaft. Csak a szokásos. :D

A fő történetszál még mindig nem indult be, helyette még egy-két szereplő bemutatását kapjuk. Ene továbbra sem szerepel az első rész óta.

13 megjegyzés:

  1. Köszi szerintem az egyik gyöngyszem a szezonba, a sidonia meg sem közelíti az én ízlésem szerint :D

    VálaszTörlés
  2. Köszi a részt!

    "Bizarr, zavaros, Shaft. Csak a szokásos. :D" Egyetértek. :D
    Enét már hiányolom én is, megtetszett az a vidám, "be nem áll a szám" karaktere. :D

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm a fordítást! (/>o<)/
    Azt esetleg lehet tudni, hogy hány részesre tervezik? :)

    VálaszTörlés
  4. Érdekes, én az elején úgy gondoltam, hogy a Sidonia lesz a népszerűbb.
    Úgy látszik többen kedvelik a Shaft animéit, pedig elég meredek az ábrázolásmódjuk. A Bakemono meg a Madoka óta sokkal népszerűbbek lettek.
    Szerintem 12 résznél nem lesz több, ha a tipikus Shaft anime hosszt veszem alapul. Bár úgy elég összecsapott lenne, hiszen már a negyedik résznél vagyunk és semmi érdemleges nem történt.

    A Sidonia leginkább a történetével és az univerzumának gazdagságával tűnik ki a többiek közül. Persze ehhez kedvelni kell az űroperákat. :)

    VálaszTörlés
  5. Engem mindis vonzottak,az ilyen stilusu Animáciok.
    Kevésbé agresszív,mint a Monogatari világát.
    Köszönöm az eddigi minkát Yuri ;)

    VálaszTörlés
  6. Olvastam valahol, hogy a 4. rész utal kicsit erre a dalra. A címe is sejteti a dolgot és ugye az egész a Kagerou Project-tből indult :)

    https://www.youtube.com/watch?v=ONyfbDPc7y0&feature=youtu.be

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pont ugyanez a dal és szöveg van benne a sorozatban is. Viszont nem Hatusne Miku énekli, hanem egy rendes énekhang.
      A dalszöveg azért elég meredek. :D

      Törlés
    2. Igaz, csak vicces, hogy így évek múlva mi lesz egy dalból :D

      Btw... Yuri, neked köszönhetően váltam 'mongatri rajongóvá. Sajnos a pénztárcám már kevésbé örül ennek a ténynek XD

      https://www.dropbox.com/sc/0oxkbbc29ge9qqg/AABGTq3S-OnlNRigM_DdkuGka

      Törlés
    3. Anno örültem is hogy belekezdtem a Monogatari szériába, szépen bedaráltam Bakemonotól a Nisén keresztül a Neko (Kuro)-ig a dolgokat. :D Aztán rá néhány hónap múlva jött is a Second Season, örültem is hogy fordítod, már megszoktam hogyha Monogatari felirat kell, akkor itt keressem nálad. :D Nekem bejött a Shaft stílusa, mondjuk meg van hozzá az elvontságom, szóval a Mekakucity ezen bizarr részét is élvezettel néztem végig, a dalszöveg is mondhatni bizarr volt. :D Az ötödikben meg folytatódik a korábbi történetszál, a 6-dik rész meg gondolom Ene ...... (inkább nem spoilerezek) múltjáról fog szólni. Magát a Kagerou Projektet nem ismertem (igazából most se láttam még), szóval én csak annyit tudtam, hogy újabb Shaft anime jelenik meg, ennyi elég volt ahhoz, hogy elkezdjem nézni ezt nézni. :D
      A legelső Shaft mű amit láttam az a Sasami-san@Ganbaranai volt, annál is volt egy "Mi a...?" érzésem, persze kellemes meglepetés volt. Na de elég a szófosásból. XD
      Russel mellé beszállok a sorba, mivel én is neked köszönhetően lettem Monogatari fan, na meg nekem is van Monogataris cuccom, egy bazi nagy válltáska/oldaltáska(? valamelyik a kettő közül nem vágom ezeket a megnevezéseket). :D

      Végszóként további jó munkát kívánok a fordításhoz, csak így tovább. :D

      Törlés
    4. Tényleg nem kímélted a pénztárcád. :D
      Tudod, hogy hármat kell venni, ahogyan a Lucky Starban is volt? Egyet kirakni, egyet kölcsönadhatónak és egyet eredeti csomagolásban. :D

      Törlés
    5. Jajj, azt a részt ne juttasd eszembe, mert kiégek tőle XD

      Amúgy ami szép, azt meg kell örökíteni. (Azt sajnálom, hogy Koyomi van az első szett-ben egy neko hanekawa helyett, de hát időrendben így ment a sorozat..)

      Törlés
    6. Nem csak ez a dal, az egész anime egy dal (-videó)sorozatra épül

      Törlés
  7. Nagyon vártam ezt a részt :)) Régebb óta követem a KagePro útját, minthogy ténylegesen felmerült volna, hogy animét csináljanak belőle, és hát mégiscsak ez a leghíresebb videó (Ezért is emlegetik nagyon sokan Kagerou Projectként annak ellenére, hogy az egész történetfüzér sosem viselte ezt a címet :)), és nagyon kíváncsi voltam, a Shaft kivitelre. Kicsit aggódtam is, mert nagyon szeretem az eredeti videót, de nagyon tetszett.
    Lényeg a lényeg (belemerültem..), hogy nagyon örülök a fordításnak, mert azért az angol felirattal számomra mindig maradnak értelmezési problémák ^^""

    VálaszTörlés